Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete

Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete Család Üdvözlet mindenkinek aki ide belép. Azokat az embereket, akik csak azért lépnek be mindenhová, hogy hibát keressenek másokba és esetleg anyázzanak, azokat megkérem, hogy lépjenek ki! Vagy számoljanak el magukban tízig, és normálisan szóljanak hozzá! Szeretném, ha ezen oldalakon építenénk egymást és nem rombolnánk. Előre is köszi. Sziasztok sorstársak! Kézcsók a hölgyeknek, pacsi az uraknak! Én a vakok és a gyengénlátok családalapításáról és gyermekvállalásáról szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat és mások elbeszéléseit. Az első, hogy tisztában legyünk, hogy a szembetegségünk örökölhető-e vagy szerzett. Ezt genetikai tanácsadóban megtudhatjuk. Az ott megszerzett tudás alapján pedig mindenki eldöntheti, hogy bele vág-e a családalapításba. Persze először azt kell megvizsgálnunk magunkban, hogy fel vagyunk-e készülve a nagy lépésre, vagy nem. Azért mert a környezet arra biztat, hogy nősüljünk meg, vagy menjünk férjhez, mert benne vagyunk a korban (csak hadd mondják), de te még nem érzed úgy, akkor nem kell, mert eljön az ideje annak is. Először élje ki mindenki a vágyait és ha megnyugszik, akkor lehet. Ha meg van a megfelelő társ, akkor semmi akadálya semminek. Olyan partner lenne a legjobb, aki elfogadja feltétel nélkül a látássérülésünket, nem pedig szexpartnert keres bennünk. Sajnos ez elég nehéz, amíg szeparált oktatásban veszünk részt, csak vakok között. Amennyiben ki tudunk lépni a nagyvilágba és elfogadnak bennünket, akkor sokkal könnyebb. De ebben az esetben nekünk is nyitottnak kell lenni a világra és elfogadni olyannak amilyen. Ha a saját kis világodba bezárkózol, akkor a világ sem fogad el. Hozzáteszem, hogy nem csak mi látássérültek küzdünk ezzel a problémával hanem az úgynevezett egészséges emberek is. A vendégeim közül tisztelnek mert vakon is helyt állok, s nem siratom magam mint sok ép ember. Közöttük is vannak sokan, akik nem találják a helyüket ebben a dimenzióban. Szerintem az első, amit meg kellene tenni egymásért a párkapcsolatban, hogy figyelni kellene egymásra. Tisztelni kellene mindkét félnek a másik tevékenységét és elismerni, nem pedig a nemek közti háborút kellene folytatni. A beszélgetés is nagyon fontos lenne egymás közt. A problémákat meg kellene tudni beszélni egymással , a harag a legrosszabb tanácsadó. A házasságkötés után nem a legfontosabb a gyermekáldás mielőbbi realizálása, hanem inkább az párod megismerése. Aztán ha úgy alakul a lakás és anyagi hátterünk, akkor meg lehet próbálni a magyar nemzet gyarapítását, persze saját örömünkre. Akkor is felvetődnek problémák: fürdetés, etetés, pelenkázás stb. Ilyenkor nem árt egy látó segítség, amennyiben igényeljük. Én nem tudom beleképzelni magamat az olyan házaspár helyébe, ahol mind a ketten látássérültek, mert az én feleségen látó és így nagyobb könnyebbséget jelentett számunkra. Így, hogy az ilyen lehetőségekről is tudjak valamit írni megkértem az ismerőseimet, hogy írjanak a tapasztalataikról. Mi már fél éves korában vittük szemészhez a fiunkat (addigra kialakul az akaratlagos szemmozgás és már lehet vizsgálni a szem reakcióit). Aztán évente egyszer legalább nem árt kontrolra visszavinni, hogy biztosak legyünk a dolgunkban. A legnehezebb addig , amíg a szóbeli kontaktus nem jön létre a szülő és a gyerek közt. Amikor már létrejön, akkor már jó dolog következik mert meg lehet mindent beszélni és magyarázni az utódnak. Három éves korban jön az első megrázkódtatás mert jön az ovi és az első elválás. Ha ne adja Isten, hogy véletlenül a gyermek is látássérült akkor vannak a kisebb problémák. A lakás akadálymentesítése, a csemete ingergazda környezetének megteremtése. A csemetének egy percig sem szabad úgy éreznie, hogy ő más mint a társai, akik vele egyidősek. Az úgynevezett egészséges gyerekek közé kellene vinni nem pedig hasonszőrűek közé. Persze az sem árt, ha az utód tisztában van vele, hogy más emberek is vannak hasonló helyzetben és velük is megismertetni. Egyenlőre ennyit kívántam előzetesben írni és csatolom a társaim gondolatait, persze a sajátomat is. Remélem senkit nem fog elriasztani hanem inkább sarkallni, hogy mi is képesek vagyunk mindenre és szinte teljes életet élni mint bárki ebben a világban. Én 1984- ben lettem vak, fél év alatt kellet átalakítanom az életemet. Igaz az a igásság, hogy ez a dolog jónéhány évembe belekerült, de sikerült. Először is abban kellett tisztába jönni, hogy ne a világot vádoljam az állapotomért hanem azt kell néznem, hogy ebben az állapotban mi az amit megtudok oldani és tenni. Ha az ember rájön, hogy így is van élet és és lehetőségek álnak előttem akkor hajrá! Amint elfogadtam az állapotomat és azt néztem, hogy mit tudok megcsinálni abban a percben sokkal jobb lett az életem vitalitása.	Vissza a főoldalra

Család

Üdvözlet mindenkinek aki ide belép. Azokat az embereket, akik csak azért lépnek be mindenhová, hogy hibát keressenek másokba és esetleg anyázzanak, azokat megkérem, hogy lépjenek ki! Vagy számoljanak el magukban tízig, és normálisan szóljanak hozzá! Szeretném, ha ezen oldalakon építenénk egymást és nem rombolnánk. Előre is köszi.

Sziasztok sorstársak!

Kézcsók a hölgyeknek, pacsi az uraknak!

Én a vakok és a gyengénlátok családalapításáról és gyermekvállalásáról szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat és mások elbeszéléseit. Az első, hogy tisztában legyünk, hogy a szembetegségünk örökölhető-e vagy szerzett. Ezt genetikai tanácsadóban megtudhatjuk. Az ott megszerzett tudás alapján pedig mindenki eldöntheti, hogy bele vág-e a családalapításba.

Persze először azt kell megvizsgálnunk magunkban, hogy fel vagyunk-e készülve a nagy lépésre, vagy nem. Azért mert a környezet arra biztat, hogy nősüljünk meg, vagy menjünk férjhez, mert benne vagyunk a korban (csak hadd mondják), de te még nem érzed úgy, akkor nem kell, mert eljön az ideje annak is. Először élje ki mindenki a vágyait és ha megnyugszik, akkor lehet. Ha meg van a megfelelő társ, akkor semmi akadálya semminek. Olyan partner lenne a legjobb, aki elfogadja feltétel nélkül a látássérülésünket, nem pedig szexpartnert keres bennünk. Sajnos ez elég nehéz, amíg szeparált oktatásban veszünk részt, csak vakok között. Amennyiben ki tudunk lépni a nagyvilágba és elfogadnak bennünket, akkor sokkal könnyebb. De ebben az esetben nekünk is nyitottnak kell lenni a világra és elfogadni olyannak amilyen. Ha a saját kis világodba bezárkózol, akkor a világ sem fogad el. Hozzáteszem, hogy nem csak mi látássérültek küzdünk ezzel a problémával hanem az úgynevezett egészséges emberek is. A vendégeim közül tisztelnek mert vakon is helyt állok, s nem siratom magam mint sok ép ember. Közöttük is vannak sokan, akik nem találják a helyüket ebben a dimenzióban. Szerintem az első, amit meg kellene tenni egymásért a párkapcsolatban, hogy figyelni kellene egymásra. Tisztelni kellene mindkét félnek a másik tevékenységét és elismerni, nem pedig a nemek közti háborút kellene folytatni. A beszélgetés is nagyon fontos lenne egymás közt. A problémákat meg kellene tudni beszélni egymással , a harag a legrosszabb tanácsadó. A házasságkötés után nem a legfontosabb a gyermekáldás mielőbbi realizálása, hanem inkább az párod megismerése. Aztán ha úgy alakul a lakás és anyagi hátterünk, akkor meg lehet próbálni a magyar nemzet gyarapítását, persze saját örömünkre. Akkor is felvetődnek problémák: fürdetés, etetés, pelenkázás stb. Ilyenkor nem árt egy látó segítség, amennyiben igényeljük. Én nem tudom beleképzelni magamat az olyan házaspár helyébe, ahol mind a ketten látássérültek, mert az én feleségen látó és így nagyobb könnyebbséget jelentett számunkra. Így, hogy az ilyen lehetőségekről is tudjak valamit írni megkértem az ismerőseimet, hogy írjanak a tapasztalataikról. Mi már fél éves korában vittük szemészhez a fiunkat (addigra kialakul az akaratlagos szemmozgás és már lehet vizsgálni a szem reakcióit). Aztán évente egyszer legalább nem árt kontrolra visszavinni, hogy biztosak legyünk a dolgunkban. A legnehezebb addig , amíg a szóbeli kontaktus nem jön létre a szülő és a gyerek közt. Amikor már létrejön, akkor már jó dolog következik mert meg lehet mindent beszélni és magyarázni az utódnak. Három éves korban jön az első megrázkódtatás mert jön az ovi és az első elválás. Ha ne adja Isten, hogy véletlenül a gyermek is látássérült akkor vannak a kisebb problémák. A lakás akadálymentesítése, a csemete ingergazda környezetének megteremtése. A csemetének egy percig sem szabad úgy éreznie, hogy ő más mint a társai, akik vele egyidősek. Az úgynevezett egészséges gyerekek közé kellene vinni nem pedig hasonszőrűek közé. Persze az sem árt, ha az utód tisztában van vele, hogy más emberek is vannak hasonló helyzetben és velük is megismertetni.

Egyenlőre ennyit kívántam előzetesben írni és csatolom a társaim gondolatait, persze a sajátomat is. Remélem senkit nem fog elriasztani hanem inkább sarkallni, hogy mi is képesek vagyunk mindenre és szinte teljes életet élni mint bárki ebben a világban.

Én 1984- ben lettem vak, fél év alatt kellet átalakítanom az életemet. Igaz az a igásság, hogy ez a dolog jónéhány évembe belekerült, de sikerült. Először is abban kellett tisztába jönni, hogy ne a világot vádoljam az állapotomért hanem azt kell néznem, hogy ebben az állapotban mi az amit megtudok oldani és tenni. Ha az ember rájön, hogy így is van élet és és lehetőségek álnak előttem akkor hajrá! Amint elfogadtam az állapotomat és azt néztem, hogy mit tudok megcsinálni abban a percben sokkal jobb lett az életem vitalitása.

Vissza a főoldalra