Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete
Előttem az utódom
Ez egy NEHÉZ téma. Nagyon nehéz erre is valamiféle sablont húzni. Erre sincs 100%-os recept. Nagyon sok szakirodalom megjelent a témában, vannak olyan részei, amelyek egyetértenek, de sokban különböznek. Így hát az én saját megérzéseimet megpróbálom szavakba önteni. Eddig olyan nagyon nagyot nem tévedtem a gyerkőcömmel kapcsolatban. A nevelés terén. Ismétlem eddig, és remélem így lesz ez majd később is. A most beletáplált tudás, szeretet, és az általunk beletáplált bizalom majd később hozza meg a gyümölcsét. Legalább is remélem. Nem vagyok vallásosan nevelve, nem vagyok konzervatív, inkább a felfogásom liberális ,(ez nem politikailag értendő), számomra is a legfontosabb dolog a család. A gyerek számára egy biztos pont legyen. Egy meleg, barátságos családi fészek. Amíg az utód igényli, hogy a szülei biztonságába meneküljön az élet zavaros, és viharos világa elől, addig ő az első. Mindenek feletti. A gyerkőcnek éreznie kell azt, hogy a szülei mellet mindig biztonságban érezheti magát és az otthon a nyugalom szigete. Mert az élet és a külvilág állandóan módosul, s változik.. Például amióta megszületett, legalább háromszor átírták a táplálkozási szokásokat. Vagyis a javaslatokat. Mert ezt is tudományosan magyarázzuk évről évre. Azt nem értem, hogy a nagy- és dédanyáink is felneveltek gyerekeket, ösztönösen csinálták, s még is jó volt. Igaz szültek nyolc, tíz gyereket. Sajnos nem biztos, hogy mind megélte a felnőtt kort, de aki megmaradt az erős és szívós volt.. Manapság pedig egyre több új betegség üti fel a fejét. Itt a különböző ételallergiára gondolok. A védőoltásokat is állandóan módosítják. Kivesznek belőle, hozzátesznek, átcsoportosítják. Egyre újabbakat kell beadatni. Később rájövünk, hogy valami olyan tartalma van, ami szintén betegséget okoz , így megint módosítani kell. Jönnek újabb betegségek, megint több lesz a beadatni való. Nem vagyok a védőoltások ellen, meg is kapta a gyermekem az összeset, de ha valami jó, akkor úgy kellene hagyni, vagy ha nem, akkor szüntessék meg. Egyszóval visszatérek a alaphelyzethez. Az ember lánya, fia ha arra az elhatározásra jut, hogy utódot szeretne, akkor szerintem egy alapos életviteli változáson kell keresztül mennie. Ez csak akkor szükséges, ha addig minden más fontosabb volt, mint a család. A haverok. Barátnők a buliba mászkálás. Kicsit át kell alakítani az életvitelét az embernek, persze ha olyan a felfogása, és a neveltetése, amely már alapjába a család elsőbbségét tartja a legfontosabb dolognak, akkor nem is kell. Akkor már semmi sem nem lesz terhes a számára. Szerintem sokan azért vállalnak gyereket , mert ketyeg a biológiai órája, s nem azért mert felkészült rá. Vagy pedig azért mert a környezete akarja. Amikor elkezdtük az oviba vinni a gyerkőcöt, akkor hallottam egy- két megnyilvánulást, ami elgondolkodtat: Anyuka mondta az óvónéninek. Nagyon jó kislány, nem zaklat, vagy a hetekig a nagymama hordta a oviba, mert a szülők éppen másfelé jártak, na nem dolgoztak… . Meg kell érnie rá, fel kell készülnie, hogy képes-e rá? Van egy vívmány itt kis hazánkban, jelen esetben az, hogy a család valamelyik tagja három évig otthon maradhat a csemetével. Sokáig az anya maradhatott otthon, manapság már bárki a családból. Ezt egyre többen nem veszik igénybe. Inkább visszamennek dolgozni. Lehetséges, hogy anyagilag van rá szükség, mert nem bírja fenntartani magát a család. De ha nem muszály, akkor inkább otthon kellene maradni, mert a csecsemőnek ezekre az első élményekre és a szüleire van szüksége. S ez az elmulasztott 3 év később pótolhatatlan! Nálunk erről hál isten nem is volt vita, mert így gondoltuk mind a ketten. Én a kezdettől fogva azt vallom és teszem, hogy egy apának nem csak az a feladata, hogy meggyártsa a gyereket, hanem a tehetségétől függően ki is vegye a részét mindenből. Én már a feleségem pocijába felvettem a kapcsolatot a gyerkőcömmel. Egész a születésig. Olyan dolgokat éltem meg, amit ha valaki meséli, akkor el sem hiszem. Számomra természetes volt, hogy a születésnél is ott legyek. A feleségemnek kellet a gondolattal megbarátkoznia. Azóta azt mondja, ha még egyszer szülne csak így tenne, hogy legyek ott én is. Egy életre meghatározó élmény az utód első sírását meghallani.. Az első lélegzetvételét hallani, az első érintés, amikor az anyja hasára teszik és megsimogatja az ember. A kötődés egy életre milliárdnyi szállal összeköti az utódjával. Mikor hazavittük a korházból és a mózeskosárból betettem a kiságyába, s oly nyugodtan aludt tovább, hogy a világát sem tudta, éreztem itt van, akire vártam, akit fel kell nevelni, az útját egyengetni kell, s a számára a legjobbat nyújtsam. Persze amit meg tudok tenni érte, bocsi értük. Nem azt éreztem, hogy itt egy nagy gond egy teher, és probléma, amit koloncnak vettem a nyakamba. Én ajándéknak éreztem, hogy az anyatermészet, vagy nevezzük bárminek megajándékozott egy kis emberkével, akit nekem fel kell nevelni, oktatni, bátorítani, terelgetni az élet rögös és akadályokkal kirakott útján. Amennyire lehetett kivettem a részem az etetésből, böfiztetésből, fürdetésből, pelusozásból, dajkálásából, ha fájt a hasa a gyerkőcömnek, akkor a hasamon altattam. Ahová tudtam elmentem velük orvosokhoz, sétálni, amikor már lehetett akkor meg a kenguruban hordtam a nyakamba. Egyszóval amit lehetett, megtettem mindent értük. Itt megállok egy kicsit, mert mielőtt azt hinné valaki, hogy öntömjénezést, vagy mellkasfényezést végzek, szeretném leszögezni, hogy az én agyam szerint nem. Ámbár ezt az én férfi logikám mondatja velem. De ha megkérdezné valaki a feleségemet akkor ő lehet, hogy egészen másképpen látná. Ő persze nőből van és női logikája szerint ez nem biztos, hogy így van. Amikor eljött az idő, hogy oviba kel lmennie, akkor felkerestünk a városban sok ovit és kerestük a legmegfelelőbbet. Vittük magunkkal az utódot is, mert ahol úgy vettük észre, hogy az első pillanattól jól érzi magát, arra a helyre fordítottunk nagyobb figyelmet. Lehetett két stílust követő ovi közül választani: olyat, amelyik a homogén évjáratos évfolyamot indít , vagy az olyan amely a vegyes csoportokat helyezi előnybe. Együtt vannak a 3- tól a 7 évesig. A gyerkőc és mi is azt választottuk, ahol csak egy évjáratú nebuló volt. Meg kell mondanom, ez nekem is jobban tetszett, mert a másik, mármint az, hogy sokan sokféle van egy csoportban az nem jött be, mert azt szerintem nem a magyar két ovónő és egy dadus mintára dolgozták ki, hanem oda ahol többen dolgoznak egy csoport mellett. Húsz, harminc gyerkőcre odafigyelni, akik ráadásul olyanok mint egy zsák bolha (huszan ötven felé rohannak) háááááááááát nem tudom. Ez otthon elmegy ahol három, négy gyerek van, mert a szülő az otthon oda tud figyelni és legalább ők rokonok és nem vad idegenek. Igaz az, hogy egy óvónéni csodákra képes, de csak a nagyon rátermett. Nem is csalódtunk a kiválasztott oviban, mert nagyon sokoldalúan foglalkoztak a gyerekekkel. Kirándulások, az állatsimogatóba minden évben kivitték őket. Bábelőadásokra sokat vitték, múzeumokba (Természettudományi, Bányász, Várostörténeti) a Székesegyházba, bethlemest nézni. És nem utolsó sorban angol oktatás volt az ő kis szintjükön. Egyszóval csak dicsérni tudom, mert nagyon jól felkészítették az iskolára gyermekemet. Az ovi utolsó évében nagyon figyeltük a gyermek képességeit, mert figyeltük, hogy melyik iskolához lesz meg a képessége. Persze addig is figyeltük, terelgettük,és óvtuk. De ekkor kiemelten. Kicsit figyeltük azt is, hogy a csopitársai hová mennek, mert ha tudjuk akkor valami állandóság is legyen az kis életében. Ne kerüljön teljesen idegen környezetbe. Jártuk a várost, sok nyílt napra elmentünk, persze megint vittük magunkkal. Mert most is azt néztük, hogy ő jól érezze magát. Nem utolsósorban ismerje meg a tanítókat. Azt is figyeltük, hogy melyik helyen nyílik meg az első pillanatban a tanítónak. Úgy rendeltetett, hogy az az iskola volt szimpatikus neki, amelyikbe sok csoporttársa jelentkezett, és a tanító nénik is szimpatikusak voltak neki. Így hát ez mellett maradtunk. Eddig nem is bántuk meg. Igaz kemény iskola, van követelmény, de jutalmazzák is a tudásáért. Iránymutatásunk mellet a gyerkőc szépen halad az ő kis útján. Nem erőltetjük rá mindenáron a mi akaratunkat, felvázolunk neki több alternatívát és hagyjuk dönteni. Csak akkor segítünk neki, ha nem igazán tud dönteni. Arra persze nagyon figyelve, hogy a kis nyíló értelmével meg tudja érteni, amit mondunk neki. Mindig azon a szinten magyarázunk neki, amit úgy gondolunk, hogy megért, s arra is figyelek, hogy sohase magasból beszélek ilyenkor vele, hanem leülök hozzá. Fontosnak tartom azt is, hogy a szülők következetesek legyenek. Mind a ketten egyet mondjanak és ugyanazt kérjék a gyermektől. Nem szabad ráhagyni mindent, mert akkor előbb utóbb visszanyal a fagyi, s a gyermek mondja meg, hogy mit csináljanak a felnőttek. Vagy oda jutunk, ahová az amerikaiak, hogy elharapódzik az erőszak. Sajnos a televíziók nagy része is ezt mutogatja. Még a gyerekcsatornák is. A szabad idejük a jelentős hányadát az utódra fordítsák, és vele foglalkozzanak. Vagy persze ha több van, akkor velük. Itt azt megjegyezném, hogy egyik gyerkőcnek sem szabad érezni, hogy a másikkal többet foglalkoznak. Vagy több ajándékot kap, bármiben is hátrányt szenved a másikkal szemben, mert az később visszaüthet. Arra kell figyelni, hogy amikor az ember nagyon fáradt a napi munka után, akkor is legyen türelme a záporozó kérdésekhez. Sajnos magamról tudom, hogy sokszor mást tennék pihennék, TV-t néznék, a feleségemmel, vagy a barátaimmal beszélgetnék, vagy csak a fotelbe ülve bután néznék ki a fejemből magam elé, de erőt kell venni magamon és vele kell foglalkozni. Mi arra is figyelünk, hogy sok dolgot tőlünk halljon először és ne az utca nevelje. Mindent elmondunk neki tabuk nélkül az ő szintjén és többnyire le is zárja magába, nincs kíváncsiskodás, kérdezgetés. Nyíltan mindent meg kell magyarázni, felkészíteni, amire csak lehet, mert sajnos nem minden ember jó és nem mindenkiben lehet megbízni. Fárasztó dolog, de remélem meghozza a gyümölcsét és egy értékes emberke lesz belőle. Még egy dolog eszembe jutott, ami szerintem nagyon fontos! Amennyiben a szülők közt van vita, vagy veszekedés, azt ha lehet ne a gyermek előtt tegyék, akkor ha a csemete nincs jelen. Előtte próbálják magukat visszafogni. Számunkra most is az a legszebb, a legokosabb, legügyesebb, a legaranyosabb, és a legcsinosabb gyermek, mint születésekor volt!
Itt van egypár honlap címe amelyik ilyen témával foglalkozik: