Warning: Undefined variable $nyelvon in /var/www/pecsivakok.hu/html/pmain/ip1/main.php on line 144

jelige: ókuláré

Önéletkarcok

Pápaszemes

Azon a napon láttam meg a napvilágot, amikor a filmművészet legtitokzatosabb filmszínésznője, a svéd Greta Garbo éppen a 48. szülinapját ünnepelte.
Emlékeim szerint moziban először egy matiné előadáson voltam. Talán 10 éves lehettem. A belépőjegy ára 2 Ft volt. A Ludas Matyi című filmet vetítették. A tragikus sorsú Soós Imrével a főszerepben láttam.
Szemüvegen át, de láttam.

Egy éves voltam, és éppen átestem egy bárányhimlőn, amikor édesanyámnak panaszkodtam, hogy homályosan látok. Ő arra gondolt, hogy a bárányhimlő okozta a bajt, és szaladt velem a szombathelyi kórházba, a szemészetre. Anyukám szerint már akkor folyékonyan beszéltem, és a "Tanár úrnak" ugyanazt el is mondtam, amit neki. Ő persze megállapította, hogy Imike rövidlátó. A családban senki akkor tájt - és még sokáig - nem viselt szemüveget. Én viszont megkaphattam A világ egyik legsikeresebb keretének, a Beatles együttes tagja által viselt, és róla elnevezett John Lennon szemüveg magyar, sztk változatát, a fül mögött a drótos rugóval. Valamikor, vagy 45 évvel később - még volt alkalmam hordani az "eredetijét" is.
Az idő akkoriban valahogy lassabban telt, de a szemüvegek viszonylag sűrűm cserélődtek. Oka, természetesen legtöbbször, a törés volt. a legkorábbi, amire emlékszem, első osztályos voltam, amikor egy leány osztálytársam leverte az orromról. Aztán egy másik, amikor én magam abbéli örömömben, hogy kimehetek szánkózni - volt vagy fél méteres hó - hátra vetettem magam a sezlonyra (ma már heverőnek mondanánk). A mutatvány olyan jól sikerült, hogy a térdemmel összetörtem az ókulárém üvegét. Szánkózás helyett mehettünk az SzTK-ba.( Az SzTK a Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja. Olyan orvosi rendelőintézet volt, amit a társadalombiztosítás támogatott, így ha valaki fizette a tb-t, akkor nem kellett plussz pénzt kiadnia orvosra.) A szemészet után pedig Pécsre, hisz Komlón nem volt optikus. Viszont utazhattam ráadásképpen a megyeszékhelyen villamossal.

Volt, amikor eme segédeszközöm mentette meg a szemem, és ki tudja még mit, mimet. azon a nyáron az úszeges csúzli hódított a gyerekek körében. Egy ipszilon forma erősebb drót. A két szárat egy kalapgumi kötötte össze. Szintén erősebb drótból, kisebb huzalszegből hajlított úszeget - ami tulajdonképpen egy vé forma volt -akasztottunk a gumiba. Hátra húztuk, céloztunk, és elengedtük. Fiatalabb bátyám is így tett, és játékból rám célzott. Véletlenül elengedte, és talált. Természetesen a szemüvegem bánta. Szerencsém volt. Az orvoshoz csak azért kellett mennünk, hogy új üveget írjanak fel.

Egy másik eset. Kortársaim, a városból még emlékezhetnek rá, hogy a komlói Tompa Mihály utca Somág-tető felé eső, Az Irinyi utca alatti részén terült el a Békás-tó. Egy kis patak táplálta. A Gagarin utca építését megelőző fölmunkák nyomán tűnt el legnagyobb sajnálatunkra. Szóval ehhez a tóhoz sétáltunk azon a nyárom, néhányan. Hogy a vízhez érjünk, egy réten kellett áthaladni. Éppen itt tartottam, amikor egy kiáltásra lettem figyelmes: vigyázz! A hang irányába fordultam, és csatt... A szemüvegemnek annyi volt. A fiúk kalapácsvetést játszottak. Igazi kalapáccsal a madzag végén. a hatvanas-hetvenes években a magyar atlétika Európa egyik legjobbja volt. A mexikói olimpia (1968)kalapácsvető bajnoka Zsivótzky Gyula lett, aki a világon elsőként dobta túl a 70 méteres határt.) Semmi bajom nem lett, de új szemüveget kaptam. Igaz ilyenkor hetek teltek el, mire elkészült egy-egy pótlás. Iskolai időben bizony soknak bizonyult az első pad távolsága a táblától. Ezek a balesetek jók voltak arra, hogy kiderüljön, hogy egyre erősebb dioptriájú üvegekre van szükségem. Ahogy az életkorom emelkedett, éppen úgy nagykorúságomra elérte a - 18 dioptriát.

Évekkel később első sógornőm egy könyvet ajánlott. Ralph J. Macfatyen Dobd el a szemüveged címűt. Én lelkesen végeztem a gyakorlatokat. Váltig hangoztatva meglátjátok, én eldobom a szemüvegem. Úgy is lett. Vagy harminc évvel később el is dobtam. Nem volt már rá szükség, hisz azzal sem láttam jobban, mint mélküle.


Simile

Kamasz koromig különösebb problémáim nem voltak a szememmel. Egyszerűen csak rövidlátó voltam, igaz az átlagos szemüvegeseknél nagyobb mértékben. Bérelt helyem volt az első padban. Felsősként felmentésem tornából, mert szemüveggel nem lehetett, szemüveg nélkül pedig nem tudtam úgy végrehajtani a feladatokat, ahogy azt elvárták. Jeles bizonyítványomat a torna hármasa uralta. A gimnáziumban játékvezető voltam (felesleges volt a beszólás, hogy: szemüveget a bírónak), és egy ideig a suli kézilabda csapatának menedzsere, miközben mindhárom fivérem igazolt játékosa volt ennek a sportágnak.

Mindig is szerettem olvasni. Idősebb bátyám hatására ötödikesként iratkoztam be a komlói József Attila Városi Könyvtárba. Szinte hetente mentem újabb, és újabb könyvekért. Szerettem a képzőművészeteket. Sokat rajzolgattam. Még most is megvan az a spirál füzet, amelyikbe karikatúrákat másoltam ki, felnagyítva. Kenderföldi lakhelyünktől sokszor mentünk le a házbeli gyerekekkel a "Csőbarakba", illetve annak folytatásában megmaradt egykori mészkő bánya meredek falaihoz játszani. Amíg ők pl. háborúsdiztak, én kihasználtam a jól faragható kövek adta lehetőséget. Domborításokat, szobrocskákat faragtam, amiket persze gondos kezek a következő alkalomig össze is törtek.
Nagyon szerettem kézimunkázni is. Hímeztem, tudtam az egyszerű horgolást, fontam üveget, fűztem gyöngyöt. Édesapámtól - aki ágyhoz kötött volt 40 évig bánya szerencsétlenség nyomán, elsajátította mindezeket, hogy hasznossá tegye magát- tőle, és a ház női lakóitól sokat tanultam. Akkor még az ott élő férfiak nagy része bányász volt. A feleségek háztartásbeliek, akik aggódva várták haza őket, és nevelték a nem egyszer 3-4 gyereket. Az asszonyok, amikor jó idő volt, és elvégezték a rájuk rótt napi feladatok zömét, kikapcsolódás képen összegyűltek a lépcsőház előtt, mögött, körül kicsit trécselni. Sokuknak még akkor is járt a keze. Hímeztek, kötöttek, horgoltak, vagy egyszerűen csak stoppoltak. Ez utóbbi nem azonos a személyautók leintésével utazási szándékból. A ruhaneműn kellett a lyukat fonállal keresztbe-hosszába átszőve azt befoltozni. Volt alkalmam ellesni tudományukat.
(a férfiak szintén a ház körül jöttek össze kártyázni, sakkozni, beszélgetni.
Megnyugtatok mindenkit, szerettem focizni, gombfocizni, kártyázni csapágyast készíteni, és kocsikázni vele stb., stb. stb.
Így jutottam el a gimnáziumi beiratkozásig, és ezzel az idővel kezdődtek a szem gondjaim is. Éppen az első iskolai tanévnyitóra voltam hivatalos, amikor reggel arra ébredtem, hogy a jobb szemem előtt hatalmas sötét vörös folt rontja a kilátást. Persze a tanévnyitó helyett a szemészet, és azonnal a pécsi szemklinika következett. Diagnózis: nagy kiterjedésű szemfenéki vérzés. Három hét fogság.
Alig voltam bent néhány napja, amikor egy fiatalembert - 20 év körül lehetett - kísértek a szobánkba. Kőműves munka közben hirtelen sötétült el előtte a világ. Vizitkor elmondták neki, hogy valószínű a hírtelen, erős fizikai terheléstől leszakadt a látóideg hártyája. Ez együtt jár a vaksággal. Ha szerencséje van a műtét segíthet. akkoriban az úgynevezett varrott műtéttel próbálkoztak az orvosok. Amint az életerős srác ezt meghallotta sírt, mint egy apró gyerek.
Ez esemény után éppen tíz év telt el. Július volt. Nyaralásból érkeztünk a szüleimhez, hogy másnap saját otthonunkba utazzunk tovább. Hét hónapja voltam házas. reggel azonban úgy ébredtem, hogy a jobb szememre semmit nem látok. Gondoltam, elszaladok az orvoshoz. Azt gyanítottam, hogy ez a "már jól ismert"szemfenéki vérzés a szokottnál is nagyobb. A doki azt kérte, hogy azonnal menjek a pécsi klinikára, mert az ő eszközeivel semmit nem észlel. Az ambulancián ismerősként fogadtak. A vizsgáló orvos diktálta: retina abláció. Rögtön tudtam miről van szó, az ideghártyám leszakadt. Nem titok, eltört a mécses...