Warning: Undefined variable $nyelvon in /var/www/pecsivakok.hu/html/pmain/ip1/main.php on line 144

jelige: Fenyvesi Katica

A láthatatlan pékség

Annamária szorosan fogta marhabőr aktatáskáját. Péntek volt, tömegnyomor a metrón. Paradicsom a zsebtolvajok számára. A táskában nem volt semmi értékes, csak a nyolcadikosok matematika dolgozatfüzetei, egy ócska telefon és a tárcájában néhány ezres. Mégis féltette a holmijait, mert mindegyik tárgyhoz fűzte egy kedves emlék. A töltőtolla még az édesapjáé volt, a noteszét legszorgalmasabb tanítványától kapta.

A Nagyvárad térnél szállt le. Miközben az ajtó felé furakodott véletlenül súrolta egy hórihorgas öltönyös tekintélyes pocakját. A has tulajdonosa úgy rivallt rá, mintha Annamária direkt bántotta volna. Miközben bocsánatot hebegett, egy suhanc a gördeszkájával szinte súrolta fekete harisnyáját. Elkeseredetten túrt bele vállig érő gesztenyeszín hajába. Az emberek dzsungelében próbált eljutni további bajok nélkül a legközelebbi lépcsőig. Hiába várt volna pár percet, nem ért volna semmit, ebben az idősávban itt állandó a népsűrűség.

Mellé sodródott egy férfi kezében fehér bottal. Annamária felajánlotta a segítségét. Ha őt jól látóként ennyi attrocitás éri a délutáni csúcsban, akkor mi történhet egy vak emberrel? Elképzelni sem merte. A férfi köszönetet mondott, majd megfogta Annamária karját. Együtt lavíroztak tovább a kijárat felé. Könnyedén haladtak előre, könnyebben, mint Annamária gondolta volna. A férfi magas volt, vállai szélesek. Szinte szétnyílt előttük az embersereg. Közben még beszélgetni is volt alkalmuk. Kiderült, hogy mindketten kenyeret szeretnének vásárolni, és a közeli pékségbe tartanak. Az úregy kakaós csigát is szánt a fiának, akiért az oviba sietett.

Annamária a kijárat után élesen jobbra kanyarodott, mire a másik megtorpant:
- A pékség balra van hölgyem! - jelentette ki udvariasan a vak fiatalember - Mindjárt itt szemben még az aluljáróban.
- Nincs ott pékség! Én már csak tudom, öt éve minden reggel és délután erre járok munkába! - Ha volna, láttam volna! mondta Annamária - A pékség fent van az Üllői út sarkán, és ahhoz itt jobbra kell fordulni!

A magyarázatot befejezve húzta volna magával a vak embertt, de az felnevetett és lecövekelt:
- Igen, van egy az Üllői úton, jól tudja, de erre is van egy! Ilyenkor már mindent fél áron adnak, és nagyon finom az árújuk. Jobban megéri ide jönni, mint oda fel! Jöjjön, próbálja ki velem ezt az üzletet! Most karoljon Ön énbelém, mutatom az utat!

Annamáriát meglepte a férfi jókedvű határozottsága. Megfogta az izmos kart. Eszébe sem jutott ellenkezni. A fiatalember magabiztosan lépdelt láthatatlan célja felé. Annamária még mindig nem látott semmit, pedig meresztette a szemét. Mégis ment a férfival tovább.

Élesen balra kanyarodtak, miután feltűnt egy aprócska falrészlet, melyen túrós táskák és pogácsák képei díszelegtek. A fehér botos kinyitotta az ajtót, és udvariasan előre engedte Annamáriát. A nő nem számított erre a lovagias gesztusra, különösen egy fogyatékos embertől nem, de jól esett neki. Miután a férfi behúzta mögöttük az ajtót, Annamária körbepillantott a kis kuckóban. A pult makulátlanul tiszta volt, a levegőben édes illat szállt, a kelt tészták mesterséges megvilágítás nélkül is étvágygerjesztően sorakoztak.
- Hogy van Gábor? - csendült fel egy kedves női hang a pult mögül - Tudom ajánlani a túrós batyut, ma különösen finom.
- Kézcsókom Anita! Kakaós csigát terveztem vinni, de Misi a túrós táskának talán még jobban fog örülni, és a pulóvere sem lesz maszatos tőle. De előbb kérem, szolgálja ki a hölgyet! Már ha a kisasszony úgy döntött, hogy megfelelőnek találja a kínálatot!

Annamária nem tudott betelni a termékek látványával. Nem volt sok minden, de ami volt, abban hibát nem lehetett találni. Összefutott a szájában a nyál. Fekete és fehér csokis isler, linzerkarika, fahéjas csiga. Tábla hirdette, minden féláron négy után!
- Csak fél kiló fehér kenyeret szerettem volna, de viszek egy citromos mignont is. Nem fog használni a vonalaimnak, de oda se neki! -jegyezte meg vidáman Annamária, majd lecsippantotta a bankkártyáját a terminálon
- Ön úgy tökéletes, ahogy van!. -jelentette ki Gábor, majd kért két túrósbatyut meg egy fél kiló barna kenyeret.

Miután Gábor is fizetett együtt indultak tovább.
- Szerencsés a felesége, hogy bevásárol, és még a gyerekért is elmegy. -szólalt meg Annamária
- Elváltam. Ketten élünk Misivel. - felelte a férfi - Inkább az Ön barátja szerencsés, hogy ilyen kedves párja van.

Annamária hallgatott. Az üres lakásra gondolt, ami otthon várja.

Gábor elköszönt tőle egy kezét csókolommal, mert másfelé vezetett az útja.

Annamária még a nevét sem mondta meg, pedig talán telefonszámot is cserélhettek volna.

De hátha találkoznak még egyszer. A láthatatlan pékségben munkaidő után. Haza érve feltette a teának való vizet forrni, majd kicsomagolta a sárga színű sütikockát, és evés közben elhatározta, ha úgy hozza az élet, hogy megint meglátja Gábort, meg fogja szólítani.